Dada? Da, da! -kiállításélmények

9:00 ajánlót , elmélkedést , kedvenceket , kiállítást , kritikát , kultúrát , lélekről , művtörit , programot , szárazat , SzSzo , tudományost , véleményt 4 Hozzászólások

A dadaizmus a 20. század elején született képzőművészeti irányzat. A stílust az első világháború szörnyűségei, veszteségei és tapasztalatai segítették világra. A művészek látták, hogy mire képes az ember: millió embertársat megölni, hosszú évekig szűkölni, bujkálni, harcolni, rombolni. A pusztítás szinte felfoghatatlan méreteket öltött. Ezt a képzőművészek feldolgozni sokféleképpen próbálták, alkotásaik nyomán több új irányvonal is született (neo-realizmus, metafizikus festészet →szürrealizmus, de stijl). Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az alábbi irányzatoknak csak képzőművészeti vonatkozásaival foglalkozom, de ezek csak kis részét ölelik fel a dada-szürrealista műveknek. A tudományok minden területén születtek ugyanis alkotások a két megmozduláshoz kapcsolódóan.

A dadaisták a háború és az értelmetlen szörnyűségek kapcsán megkérdőjelezték magát a művészetet, annak értelmét és a műalkotást, mint fogalmat. Tulajdonképpen klasszikus értelemben „művészetellenes” stílusként alakult. Az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a véletlenre, a groteszkre és a látszólagos ellentmondásokra. (A dada szót, mint nevet is véletlenszerű rábökéssel választották ki egy francia szótárból; jelentése: lovacska.) Teljesen új anyagokat, formákat és technikákat alkalmaztak, ami akkoriban meghökkentő, botrányos és (az értelmezhetetlenségtől) összezavarodott hatást keltett.
A dada irányzat követőinek kedvelt újfajta módszere volt a grottage, a frottage, a décalcomanie, a kollázs (a bejegyzés végén van rövid magyarázat). Megjelennek a „ready-made”-ek és az objektek is, amik mindennapi tárgyak (sokszor kis módosítással, néha érintetlenül, vagy épp átértelmezve) művészeti alkotásnak kikiáltva.

A szürrealizmus, mint irányzat André Breton kiáltványával „hivatalosan” 1924-ben született. A szürrealisták elsősorban a tudatalattira támaszkodtak (Freud tézisei ekkoriban nyertek teret), a felfogható és a tudat mélyebb szintjei közti kapcsolatot használták fel alkotási metódusaikban. Ilyen folyamat volt az automatizmus, ami hipnotikus- vagy transzállapotban történő korlátlan asszociációkra és formai konvenciókat eltörlő belső ingerekre támaszkodott. Munkáikra és látásmódjukra volt jellemző, hogy álomvilágszerű „látomásokat” festettek, formáztak átvitt értelemmel és gondolatmozgató képiséggel. 

Először augusztus végén néztem meg a kiállítást egyik barátnőmmel, de ajánlatosnak véltem még egyszer végignézni. Első alkalommal nem tudtam még felfogni a kiállítást. Szeretem a művészettörténetet, de inkább a középkor-kora újkor vonz. Akármennyire is klisének hangzik, szerintem ezzel a kiállítással közelebb kerültem az elvontabb képzőművészeti alkotások megszeretéséhez.Először zavart, hogy csak nézek, de nem látok. Második látogatásomon rájöttem: van, aminek feldolgozásához idő kell, és van, amit nem lehet és nem is kell megérteni. Ez a dada.

A Magyar Nemzeti Galéria tárlatát következetesen építették fel. Nagyjából kronológiai sorrendben haladunk végig a műveken, témájuk szerint termekbe csoportosítva.

Man Ray –Palettable 

Nem csak a kialakítás, a névadás is ötletes és sokatmondó. A mű utalhat az ipar- és a képzőművészet vékony határmezsgyéjére, ami sokszor összemosódik (mint a színek a palettán). A huszadik század elején „művészeti érték” jelzős szerkezettel 90%-ban képzőművészeti alkotásokat illettek (becslésem szerint 7%-ban épületeket és 3% iparművészeti termékeket). Man Ray ezzel a művével hangsúlyozza szerintem, hogy a művészeti ágak egyenértékűek. Felhívja a figyelmet a használati tárgyak gyönyörűségére. A művészet is funkcionalitásból alakult ki (ősember: varázslat – rituálék –falfestmények; szakóca – kőszobor…) a funkcionális tárgy is műalkotás. Érdekes, hogy a színpalettán a fehér is szerepel keveretlenül, valamint a szivárvány színei nem sorrendben következnek. (Ha szabad ilyet írnom, én elfogadnám az asztalkát itthonra :P)

Marcel Duchamp – Fresh Widow 

Először is szeretném megemlíteni a szörnyű és felesleges fordításokat. Sok mű címét nem érdemes lefordítani, hacsak nem tudjuk a szójátékot is átadni vele. Már a második alkotás, minek nevét eredeti nyelven közlöm. Miért? Azért, mert a „Víg özvegy” nem ér fel egy „Fresh widow”- fresh window huncutsággal. A Palettable-nek nem is tudom a magyar címét. A dadák zseniálisak voltak, alkotásaik szerves részei a címek is. Sok helyen meg is hagyták az eredeti francia/német elnevezést, itt miért nem lehetett (ahol jelentősége is van)? Így se, úgy se érti a nép.

Briliánsnak tartom tehát az elnevezésben rejlő asszociációs játékot. Az özvegységet hirdeti a képen a fekete bőr borítás, amit az ablaküvegre erősítettek. Ugyanakkor a „víg özvegy” boldogságát hangsúlyozza az ablak „frissen festett” része, ami mentakék színével erős kontrasztban áll a fekete ablakfedőkkel. Vicces, hogy Duchamp magának ajánlotta alkotását: a Rose Sélavy álnév mögött ugyanis a mester bújik meg. Az álnév a „C’est la Vie” (ilyen/ez az élet) francia kifejezést rejti magában. A „szelaví” ebben az esetben az elhunyt férjjel kapcsolatban táplált közönynek kifejezésére is szolgálhat. Az ablaktáblák külső felén elhelyezett kis kilincsek a néző kíváncsiságára hatnak: szívesen benyitottam volna a reteszen. Ez lehet utalás arra is, hogy a megözvegyült hölgy tárt ajtókkal várja szeretőit.

Yves Tanguy – Painting 

Ennek a festménynek eszméletlen szép színei vannak. Sajnos a fényképen nem jön át. Az alkotás több elemével kérdőjelezi meg az addigi festészettel szemben állított elvárásokat. Kell legyen előtér, középtér, háttér? Nem. Kell legyen térábrázolás? Nem. Vagy, akár lehet kettő is (centrális, egy iránypontos; két iránypontosból átalakított egy iránypontos, ahogy a fehér vonalak érzékeltetik). Kell legyen témája? Nem. Felismerhető alakzatok? Nem szükségesek. Mégis van ránk hatása, inkább érzékeinket, érzelmeinket, tudatalattinkat, gondolkodó lényünket fogja meg a kép, mintsem agyunk legsötétebb tekervényeiből előkapaszkodó lexikális tudásunkat. Mondom ezt úgy, hogy a középkor-kora újkor a kedvenc festészeti időszakom.

Alexander Calder – Untitled

Már azóta szeretem a mobilszobrokat, mióta Neal Caffrey ellopott egyet (, egy kicsit görbe tükröt állítva a modern művészetnek). Nem, nem határoznak meg sorozataim. Bár ezt inkább egy médiafüggőség-esszében kéne tárgyalnom, nemde?
Ennek a magyar címe valami olyasmi volt, mint „Cím nélkül, idő nélkül”. Sajnos ez a mű Caldernek nem túl ismert alkotása, így csak az Izrael Múzeum honlapján találtam meg. Ez esetben teljesen ki vagyok békülve a magyar fordítással (inkább hozzáköltéssel). A művészet állandóságát, formaváltozását és újdonságát mutatja a szobor.

Dorothea Tanning – Home light 

Szürreál. A kép szokatlansága, hogy nem a konvencióméretre készült, hanem egy, az optikai csalódást megalapozó vászonalakzatra. Ajtó mögött ajtó nyílik, az emberalakunk nem is igazán emberi… Honnan jön az otthoni fény?

Magyarországon a háborúk miatt dada és szürrealista csoport nem jött és nem is jöhetett létre. Bálint Endre és Vajda Lajos próbált szervezni egy avantgárd kört (a dada nem volt avantgárd irányzat, soha nem tartoztak bele), de korai haláluk miatt nem tudtak lényeges csoportot alakítani. A kiállításon ezért, hogy magyar vonatkozások is legyenek, időben paralel alkotásokat állítottak ki a tárlat végén. Meg kevésbé egyidejű, de érdekes műveket. Például a Hantai és Reigl-kiállításokról (a Ludwigból) rögtön hoztak át három képet az absztrakt expresszionizmus jegyében. Ez mind szép és jó, de az oktalan nézőt megtéveszti, hisz egy helyen sem volt feltüntetve, hogy ez most dada, vagy nem dada.


Összességében azt kaptam a kiállítástól, amit vártam. És még többet. Látóköröm kitágult, úgy érzem, elindultam a modern művészet megszeretésének hosszú és rögös útján. A color field painting és a dada-szürreál már nem áll olyan messze szívemtől, de a „Vadak” (fauvisták) még megszerettetésre várnak.

Következő úti célom a „Rembrandt és a holland aranykor” -kiállítás lesz a Szépművészeti Múzeumban.
grottázs – nedves festékfelületen kaparással történő formaalakítás
frottázs – különböző anyagok dörzsölésével való nyomhagyás
décalcomanie - Max Ernst „találmánya”: nedves festékfelület benyomkodása véletlenszerűen mintázott anyagokkal, vagy festék felvitele a mintázatos anyagokra és azok száraz alkotófelületre nyomkodása
kollázs - általában sík tárgyak ragasztása a képfelületre (pl.: papír, fémlemez, tükörfelület) speciális fajtái: montázs, asszemblázs (assemblage)