A két véglet: életem 5 legjobb és 5 legrosszabb könyve

Régen nagyon sokat olvastam. Talán nem annyit, mint Blueberry, de imádtam (imádom) a könyveket. Viszont az én rostám kemény: nagyon kevés könyv került a kedvenc kategóriába, a legtöbb a "közepesen jó, egyszer olvasható" státuszban áll nálam. Sajnos vannak olvasmányaim a "megbántam már azt is, hogy elkezdtem" fiókban is. A legtöbb könyv lehet ismeretlen lesz számotokra, direkt nem az ismertebbekből válogattam :) Jöjjön az én tízes listám!

5 könyv, amit imádok


1. Thomas Hardy: Egy tiszta nő 


KEDVENC könyvem. Az első és egyetlen, amit akárhányszor el tudok olvasni. Najó, nem az egyetlen, a lista többi tagját is többször átforgattam. :D
Imádom. Nagyon nagyon. De kell hozzá egy érettség, hogy elolvasd és megértsd, szerintem. Azaz 16 év fölötti lányoknak nagyon nagyon ajánlom! 
A történet egy Tess nevű lányról szól, aki... nem lehet elmondani, mert egy mondat is elrontaná az élményt. Olvasmányos, szerethető, kicsit sírós (najó, aki érzékenyebb, annak nagyon). 
Egy baj van vele: a fent látható változat az egyetlen újabb, amit kiadtak magyar nyelven, tehát antikvárokban, kis helyeken vadászni kell! :( Úgy hallottam, a tesco-ban 300 forintért árulják (szégyen!-.-), eredeti ára 3000 forint körüli, de szinte egyik nagyobb könyvesboltban sem lehet kapni (főleg nem az eredeti áron, sokkal inkább alatta), néztem :(
Remélem Blueberry ad majd rá lehetőséget, hogy egy KönyvKedden kivesézzem nektek részletesen is:)

van belőle gyönyörűszép film(sorozat, 4 részes) is, mindenkinek ajánlom a könyv olvasása után!

2. Fehér Klára: Bezzeg az én időmben


Talán 8 éves lehettem, amikor megkaptam ezt a könyvet. Ránéztem, és azt mondtam, gyerekes!
Pedig éppen hogy éretlen voltam hozzá. 
A könyv címe a regényben visszatérő elem, és a végén meg kell mondjam, megríkatott. Minden korosztálynak ajánlom, leginkább 12-14 év fölöttieknek, bár nem korhoz kötném az érzelmi intelligenciát... Háromszor olvastam el, és nagyon, nagyon a szívemhez nőtt. Vicces, fanyar, átérezhető és kicsit szomorú nagyon jó olvasásélményt ad :)

3. Umberto Eco: A rózsa neve


Az eddigi legjobb krimi, amit olvastam! NAGYON NAGYON JÓ! Zseniális!
Lehet, hogy az is hozzájárult kegyeim megnyeréséhez, hogy a téma a középkorba van helyezve. Bár, mikor el kellett kezdenem olvasni (mert kötelező volt 8.ban. Ne 14 évesen kezdjetek neki!) még nem voltam művtöri-középkor fanatikus. 
Egy fontos: Ne úgy álljatok neki, hogy minden betűt el kell olvasni! Nem kell. Ha kihagyod a fejezetcímekben, hogy éppen a dormitóriumban vannak az első septimben (már rég olvastam, de valami ilyen beosztás van a könyvben) nem lesz kevesebb a könyv (najó, de, de ha a krimi érdekel, egyáltalán nem vesztesz semmit). Még valami: ez egy olyan könyv, amit el kell képzelni. A leírások nem dísznek vannak (és nem dísznek olyan hosszúak)! 
Útravaló: Hagyd magad elveszni a kolosszális katedrális falai közt, de légy mindig éber! Nem tudhatod ki öl és mikor... ;)

4. Gerorge Orwell: Állatfarm


Első Orwellem. Első megrázkódtatásom. Első alkalom, hogy úgy értettem meg egy dolgot kristály tisztán, hogy nem is arról volt szó. 
Írói siker! Példátlan mű. A legjobb utópisztikus-allegórikus könyv szerintem. Miért? Mert mindenki számára érthető. Sokrétegű, minden olvasás után újabb és újabb jelentést fedez fel az ember. Olvasmányos, rövid, nem nehéz. 
Néhány órát szánjatok rá mindenképp!

5. Edgar Allen Poe: Az elveszett lélegzet és más elbeszélések


Poe. A krimi atyja. Sohamár. Oké. De nem csak ennyi az író!
A rémtörténetein (amik korában félelmetesek és abszurdak voltak) keresztül a groteszk használatával mutat rá emberi jellemünkre... Szórakoztató sztorik, de van sokkal mélyebb mondanivalójuk is. Ezért olyan zseniális. Akkor is előveheted ha könnyed, vicces, rövid történetre vágysz, és akkor is ha egy picit aktívan szeretnél kikapcsolódni (a mélyebb tartalmak keresése által).

5+1 J.R.R. Tolkien: A Hobbit 


Rövid(ebb), szórakoztató, könnyed, mese. Ezen fogom nevelni gyermekeim :D


5 könyv, amit bárcsak el se kezdtem volna


1. Mario Reading: Nostradamus próféciái


Szégyellem magam. Már az író neve is sokat kellett volna eláruljon a mű khm. Nem tudom. Nem vagyok képes írni erről a baklövésemről. Mentségemre szóljon, hogy utalványon vettem, ami egy hét múlva lejárt volna és bepánikoltam... Nem ajánlom senkinek. Pfuj.

2. K.B. Rottring: Herri Kókler...


Ez a gif mindent elmond helyettem. Pfuj.

3. Fekete István: Tüskevár


Hát buta vagyok én, hogy ezt nem tudtam végigszenvedni? Vukot szeressük. A Tüskevárat nem.
Bár ez és a listán ezt a pontot követő könyvek közel sem mérhetőek az első kettőhöz. 
A Tüskevárhoz éretlen voltam. Most érettebb vagyok, s mégsem tudom elolvasni. Első igazibb kötelezőm a Kincskereső kisködmön után, de amíg ott szabadon tudtam engedni fantáziámat, itt nem. Az egész olvasásélményből az óriásszúnyogok meg az maradt meg, hogy Bütyök vagy Csónakos (éppen ki) leégett. Lehet, ez a könyv felelős azért a képért, ami Kosztolányi Dezső A bús kisgyermek panaszai ciklusába foglalt "A rút varangyot véresen megöltük" kezdetű vershez társult később. Lényegtelen. A kincskereső kisködmönből se fogtam fel sok mindent 8 évesen, de azt legalább élveztem elviseltem.

4. Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból


Kinek a pap, kinek az oroszok... Ez a kötelező nekem fizikai kínokat okozott. Nem bírtam. Nem... nem. Az elbeszélő, a történet, a mély filozófiai kaki, amiben térdig lépkedünk... nem nekem való.

5. Shakespeare: Rómeó és Júlia


Szintén fájdalmas volt elolvasni. Az agyam minden monológnál arra utasította a szememet, hogy nézzen félre... mondjuk az üres falra úgy két óráig. Aztán még tett rá egy lapáttal az olvasónapló is. "9. kérdés: Milyen utalásokat lehet találni a rejtett szexualitásra a kontextusban? Hozz fel legalább 5 példát!", "23. kérdés: Miért segít Lőrinc barát Rómeónak és Júliának egybekelni? Mit gondolsz, értheti-e egy cölibátust fogadott személy a fiatalok szenvedélyét? Válaszodat 4-5 mondatban indokold!" és mindezt egy 13 éves gyereknek. Mai napig őrzöm a kérdésekkel teli lapot :D

Nektek milyen könyvek vannak fent a  legkedveltebb top5 listán?:) És mik azok, amiket nem szerettek?

16 megjegyzés:

  1. Végre. Végre valaki, aki nem magasztalja az egekig a Rómeó és Júliát!
    Nekem a top5-ben főleg közhelyek szerepelnek, mint a Harry Potter és a Percy Jackson sorozat. Na meg a Titokzatos Benedict Társaság, a Titkos kert és a Tökéletes.
    Szívből gyűlölt könyveim főleg a kötelezők... élen az Antigonéval. Egyszerűen csak NEM!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húú na a Harry Pottert se tudtam elolvasni :D mondjuk, bele se kezdtem úgy igazán, de nem is volt kedvem hozzá, nem kötött le. biztos nem rossz könyv, de nem tudok róla véleményt formálni :( a többi könyvet se olvastam, a Titkos kertet terveztem :)
      na, azért nem minden kötelező rossz!:D első jónak tartott kötelezőm a Pál utcai fiúk volt, aztán A rózsa neve... de nagyon szerettem Gogolt, Moliére-t, Az aranyember se volt rossz, csak kiszámítható és mesés, Scuderi kisasszony, Goriot apó, Új Zrínyiász... ezek szerintem nem rosszak :)
      Az Antigonét meg szerintem hallgasd meg hangoskönyvben, én úgy "olvastam" csak, és úgy tanultam a memoritert is belőle, és ugyan bele-bele aludtam, de az órán minden kérdésre tudtam a választ, jobban, mint azok, akik végignyálazták a drámát!:) + van hozzá dob és zene, ami kiemeli a kórust!:D

      Törlés
    2. Moliére-t én is szeretem. :)
      Az arany ember (irodalom tanáromnak háklija, hogy az ott bizony HÁROM szó), Goriot apó és egyéb nyalánkságok, mint a Babaház, az Apostol, Vörös és fekete sőt esetleg a Háború és béke idén kerülnek sorra.
      Sőt nekem a top5-be még valamilyen úton- módon (esetleg a Benedict helyére) az Odüsszeia kerülne. Lehet, hogy csak mazochista vagyok, de nekem tetszett. :D

      Törlés
    3. ó, igen Az arany embert elírtam :D
      Jó éved lesz :D az Apostol nem olyan rossz, a Vörös és fekete pajzán picit, de élvezhető, a Háború és békét még az én szadista tanárom se kérte, szal remélem, téged is megkímélnek tőle :D
      húú, nekem az Odüsszeia nem akaródzott soha. nem rossz, a története is jó, meg még dallamos is, de hosszú, tömött és jajj. :D

      Törlés
    4. Nekem az Iliász jobban tetszett, és a többi antikot is bírtam, a drámákkal az élen. Az Antigoné-val mi a gond? :(

      Törlés
  2. Ó igen! Végre valaki, aki szereti az Állatfarmot. Kedvenc darab :) Komolyan mondom, talán ez az egyetlen könyv, amit nem tudtam kritizálni magamban... :) a többit is mindenképpen elolvasom :)
    Xoxo
    Szmiszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen az Állatfarm a maga egyszerűségében összetett :D Orwelltől az 1984-et is nagyon kedvelem, ha nem olvastad még, ajánlom!:) ugyan hosszabb és összetettebb, de szintén nagyon élvezhető!:)
      örülök, hogy tudtam néhány könyvet ajánlani :)

      Törlés
  3. jane eyre buddenbrook ház?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jane Eyre örök kedvenc, de nem soroltam ide, mert nincs a legjobbak közt :)
      A Buddenbrook házat még nem olvastam, de tervezem! :D

      Törlés
  4. szerintem a Rómeó és Júlia az egyik legszebb szerelmes történet, de kinek mi :)
    az oroszokat rettentően gyűlölöm, viszont az Anna Karenina egy gyönyörű könyv! tudom ajánlani. Petőfi: Apostol, amit itt írtak többen. Hibátlan! :) Imádom. Állatfarm, Hobbit -> hatalmas pacsi. A világ legjobbjai. Amit én még ajánlanék: David Mitchell: Felhőatlasz (könyv is film is t ö k é l e t e s!), James Dashner: Az útvesztő, Dante: Isteni színjáték (a kedvenc kötelezőim közé tartozik), Dan Brown: A Da-Vinci kód, Lőrincz L. László: A nagy fa árnyékában (antikváriumban keresd, mert betiltott könyv), valamint a legkedvencebb könyvem, ami létezik a világon, J.D. Salinger: A Zabhegyező (nem tudom leírni, mit érzek a könyv iránt..)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet, ha újraolvasnám, nekem is más lenne a véleményem Shakespeare klasszikusáról :)
      Az Anna Kareninát már többször elkezdtem, de idő hiányában mindig félbe kellett hagynom... Nyáron nem lesz kötelezőm, és tervezem újrakezdeni :)
      A Felhőatlaszt szerettem volna megnézni, de értesültem róla, hogy van könyv is, és régi szokásom, hogy a könyvet olvasom el előbb, minthogy a filmet látnám a fantáziálás miatt :)
      Az útvesztő a Maze Runner?
      Dante mester, ez nem kérdés :) Dan Brown könyvét egy héten belül kétszer is kiolvastam, annyira tetszett! Leslie L. Lawrence-ről nem sok jót hallottam, de egyszer megpróbálkozom vele is :)
      Zabhegyező- mindenki erről a könyvről beszél korosztályomban. Szintén szeretném elkezdeni, hosszú listám elején toporog :)

      Törlés
  5. A Herri Kókleren röhögtem egy jót. De nem, én azt még nem olvastam el.... (Szerencsére)


    A kedvenc könyvem a Jane Blonde:Kémkalamajka,de tetszett az első rész is, a Csodálatos Csöpikém.
    Na de a legrosszabb könyv....
    AZ SSI 11 (Short Story International)
    Ezt kellett olvasgatom angolórán. Eleinte még csak
    Elvoltam vele,a Tuesday Siestát, és az A Mant, és és egy mogyorós sztorit is elolvastam, jók voltak, De egy idő után kezdtem megunni a könyvet, és nem volt már benne semmi érdekes, hogy vagy legalább valami szórakoztató. És ezt nagyon éreztem hogy nem az éqn korosztályomnak (11-12 év) találták ki.
    Így most Little Woment olvasgatom ami szerintem egy kötelező olvasmány lesz angolból.

    További szép napot, Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést ha valamit elírtam, hogy az véletlenül volt!

      Törlés
  6. Megint elírtam valamit. Hupszi!

    VálaszTörlés