Blogszületésnap és egy régi újonc...

...Nos az úgy kezdődött, hogy eredetileg a Juicyba akartunk menni Reekaval... ami nem volt nyitva, ezért végül a Fruccolában kötöttünk ki. Ott megszállt minket az ihlet két turmix között és elterveztük, hogy blogolni fogunk. Szóval így született meg későbbiekben a PPP. Mondhatni, én vagyok a társalapító.
Rendben,az egy kicsit feltűnő, hogy eddig nem írtam posztot, még csak kommentet sem ...szóval azt még mellékesen hozzáteszem, hogy még az első poszt megírása előtt úgy döntöttem, hogy becses időmet inkább a játékoknak és animéknek szentelem (valójában inkább nem volt elég bátorságom).
Egy év kellett, hogy minden bátorságomat összeszedve újra aktív szerkesztővé váljak és remélem sikerül rendszeresen posztokat írni. Nem szeretnék ígérgetni, ezért inkább csak az érdeklődési köreimet vázolnám fel:

Manga, anime:



Ez egy külön világ számomra, ami nem merül ki az olvasásban vagy a sorozatok nézésében. Szerintem ehhez az univerzumhoz hozzákapcsolódik a játékvilág (lásd: visual novelek), több zenei stílus; egyrészt a k-pop/rock és a j-rock/pop, valamint /de ez csak saját tapasztalat/ a rock számok is népszerűbbek ebben a körben (és Simon Curtis számai a sok yaoi AMVnek köszönhetően).
Amúgy mindenevőnek vallom magam, de szívesen bemutatnám majd egy-két kedvencemet. ^-^

"Lányos dolgok":

Ez alatt a kozmetikumokat ,sminkeket és egyebeket értek. Itt is kicsit kelet felé hajlok, nagyon szeretem a koreai kencéket. Mostani nagy szerelmem a Benton márka, valamint a C20 (OST) C-vitaminos széruma. Tudom, elég mainstream, de hát ami jó, az jó... Fun fact: hogyha nem szeretnétek rendelni akkor a Multivitamin webáruház budapesti boltjaiban beszerezhető pár koreai termék ;)


Kaja:


Nagyon szeretek enni... sajnos. Nem sokat segít rajtam, amikor Reekaval valami fantasztikus új helyet fedezünk fel (mint ahogy a Donut Libraryt annak idején). Minden utóhatás ellenére remélem, a jövőben is tartunk ilyen felfedező túrákat és bemutathatjuk, ha valami érdekeset találunk!

Játékok:


Még viszonylag zöldfülűnek mondanám magam ezen a színtéren, mivel lényegében egy fél évig csak egy széria (AC) részeivel játszottam. Azóta persze mást is kipróbáltam, de valahogy sokszor ragaszkodtam sandboxhoz (GTA, Watch Dogs és a Witcher 3 lesz a következő). Nem biztos,hogy teljes mértékben szakszerű véleményeket fogok tudni produkálni (erre rengeteg más blog szakosodott), a célom inkább "női szemmel" írni.

Zenei ízlés?

Erről bővebben hétfőnként, addig kis ízelítő:



(Mellékesen Reekaval eddig egy osztályba jártunk, onnan ismerjük egymást ~Reeka rászólt drága Natikára, hogy osszon meg magáról valami személyes infót is. ez lett belőle :D ~)

forrás: 1,2,

0 megjegyzés: