Játszottam #1

Ideje volt már !

Úgy tartom, itt volt az ideje, hogy csak egy játékról írjak. A mostani igazán megfogott. Hogyan írhatnám le igazán az érzést, amit ez a játék nyújt? Nos kaptam anyai ösztönt, erőt a túléléshez, taktikát a mozgáshoz. A levegő illatából ítélve, ez a Shelter 2.

A játékról:

Egy vemhes hiúzmama bőrébe bújva menekülünk a téli éjszakában a farkasok elől. Megtanulunk mozogni, megismerjük az interakciókat és barátozhatunk a csodás grafikával is, bár ez nem nagy dolog, hisz a szokatlan, de mégis káprázatos textúraáradat szinte egyből magával ragadja a játékost.


Miután túléljük a farkasok elől menekülést, és megtaláljuk a mi kis odúnkat, végre jöhet a megérdemelt pihenés.Vagy mégsem?! Életet adunk négy csöppségnek, akiknek MI magunk vagyunk az anyjuk. Bután hangzik, de hihetetlen érzés, a kis virtuális pamacsok egyből a szívemhez nőttek. Itt megkezdődik a munka. A picik nem hagyják el az odút, így mi biztosítjuk a táplálékot számukra. A vadászatunk prédái először nyulak, amiket sprintelve kaphatunk el. Ezt visszavinni a kicsiknek és megetetni őket erősíti a köteléket a kölykök és köztünk (az észrevétel, mikor a hiúzkölykökhöz gügyögsz, felbecsülhetetlen. főleg ha van külső szemlélő).


Nemsoká abban a csodában lehet részünk, hogy a kis porontyok megindulnak a csöpp mancsaikon, és mint a kacsamamát követnek minket. A nyulat még mindig mi fogjuk nekik, de már nem kell visszajárni a fekhelyhez, és ez igazán nagy lépés. A játék még egy érdekessége, hogy az évszakváltozást belevitte a játékba. Ebből a szempontból érdekes, hogy napszakváltozást nem tapasztalunk mi magunk, Két alkalommal van éjjel a játékban: az elején és a végén egyszer. Visszatérve a tipegőkhöz: igaz, vadászni nem tudnak, de mikor a tavas részét közelítjük meg a térségnek, az elfogott békáért sorba állnak.


Ahogy az évszakok változnak, úgy mi magunk is - itt gondolok a kicsikre. Egyszer mindenki felnő (milyen ironikus). Most már csak azon az alapon hívhatjuk a hiúzainkat kölyöknek, hogy mi hoztuk őket a világra, de már igazán nagyra nőttek. Továbbra sem vadásznak kifejezetten, de ha mi nekiiramodunk és az útjukba kerül egy nyúl, akkor elkapják.


FONTOS megemlítenem, hogy ha nem esznek, (ami ugye rajtunk áll), akkor meghalnak. A nagykorú cicákok első mozdulatai közé tartozik, hogy kapunk egy újabb farkasok elöli menekülési lehetőséget. Szerencsére nem botrányos, át lehet vészelni. Ezek után jöhet a megérdemelt vadászat, móka és kacagás. Egészen addig, amíg ki nem repülnek a fészekből a kölykök. Talán ez a legszívszaggatóbb az egész játékban. Magunkra maradunk ismét. Magányunkban visszatérünk a szülés helyszínére, ahol álomra hajtjuk fejünket. És itt érünk el a játék végéhez. Estére ébredünk, ahol csillagok vezetnek minket a hiúzpárunk karjai közé, ahol a sötét eget beragyogják a csillagok és a szentjánosbogarak.


Miután Inna története lezárul, lehetőséget kapunk, hogy ismét eljátsszuk az anya szerepét az életben maradt kölykeink valamelyikével. A menüben található családfán követhetjük nyomon a kis klánunk gyarapodását.

Összegzésképp:

Mindenképp ki kell próbálni ezt a játékot! Olyan felelősségérzetet kapunk, amit egyes felnőttek megterítetlenének (what do you mean, Tori? - Reeka, a lektor), emellett végtelen aranyos maga a játék is. Kár kihagyni egy ilyen gyöngyszemet!

~Tori, a hős útitárs tollából, az élet tengerén~

        

4 megjegyzés: